A tavaszi nagytakarításnál csak egyetlen lelkesítőbb van a
témában, az őszi nagytakarítás.
Na nem mintha nem
élvezném, mikor finom illat lengi át a lakást a kimosott függönyöktől és
lemosott ablakoktól… mialatt az elvégzett munka után elégedetten hátra dől az
ember lánya a kanapén és felteszi a lábát… csak ilyen nincs. Ezt nagy amerikai
álomgyáros rendezők vésik celluloid szalagra a tökéletes háziasszonyokról szóló
jeleneteikben.
De van helyette egy
hatalmas biológiai és fizikai tanulság, melyet a hétvégi aktuális nagytakarítás
közben tanultam meg. Nem mintha nem nevezhetnénk művelődésnek, mikor bele-bele
olvasok egy-egy – számomra még aktuális - nyári újságcikkbe ablakpucolás
közben… vagy nem lepne meg a dívány színe, amit hajlamos az ember elfelejteni a
folyamatosan változó játék-könyv-ropi-legodarabka-plüssállat domborzati
képződmények alatt.
Az univerzum újabb
nagy kérdésével szembesültem ma (szigorúan másodikként a rangsorban a ’hol van
a páratlan zoknik fekete lyuka’ után, de a ’hogyan lehet a perem alá kakilni’
kérdése előtt) a szekrények és szobasarkok póktalanítása közben. Olyan sok pók
költözött be hozzánk az elmúlt két hétben, hogy mostani porszívós
ellentámadásom alatt ezer évre sikerült a karmámat beszennyeznem komplett
pókcsaládok kiirtásával.
A nagy kérdés így
hangzik: hogyan sikerül a fizika gravitációról szóló törvényét alapjaiban
meghazudtolva a póknak fejjel lefelé a plafonra szarnia?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése