hétfő, április 25, 2016

Polcok helyett dobozok akár a falra is

Igaz, hogy bejegyzésekben nem gazdagítottam nagyon a blogot idén, de annál inkább esztétikailag a lakásunkat. Természetesen mindent az újrafelhasználás jegyében, mint az alábbi fali tárolócsaládot is.
Vannak itt nagyszülők tálcából, szülők fa cd tárolókból és gyerekek italtartóból.
Hogy miről is beszélek?


Régóta szerettünk volna a konyhai étkező falszakaszára polcot az eddig eldugottan heverésző szakácskönyveimnek, egyéb tárgyaknak. De a klasszikus polc megoldás nem tetszett, és nem akartunk rá sokat áldozni sem. Így egy nagyobb rendszerezéssel egybekötött rendrakás során ennyi polcnak valót találtam a műhelyemben! Mondanom sem kell, magam is meglepődtem, hogy milyen vagány darabok vannak a birtokomban.

Ez a két doboz például ajándékba került hozzám. A textillel bevont egy cd tároló volt a hőskorból, több, mint 10 éve költözik velem. Valójában kb. 1 évig használtam rendeltetésének megfelelően, sajnos nem vol elég praktikus. A kis fa osztóit kiszedegettem belőle. De a nyomaik során láthatóvá vált vájatokat nem tudtam eltűntetni máshogy, inkább elfedtem őket ezzel a csíkos bútortextillel. A vékonyabb elem egy fa palacktartó doboza, két oldalán a nászajándékunkhoz tartozó vicces szöveggel.

Ez a doboz is cd tároló volt, csak dupla széles. Itt a zöld bútoranyag szolgál a vájatok eltakarására.

Ha a nagy képet megnézitek, nagyobb tálca, fa zöldségtároló doboz és több üveges palacktartó is található a tárolók között.

Amikor ezekkel megvoltam, már csak a fúrás-mizériát kellett kiböjtölnöm. Két lépésben, természetesen vasárnap déli 12-kor, 'Úgysincs kész még az ebéd!' felkiáltással kezdetét vette egy kisebb armageddon a félig megterített asztal felett, míg én tarthattam a porszívócsövet...

De vagány lett, igaz?

Nézz körül Te is otthon, hátha akad a nagymamád vagy a család pincéjében, padlásán régi tálca, doboz vagy kiselejtezett fiók.

Akár ilyen vagy hasonló is lehet belőle, ha sok a rendelkezésedre álló doboz, vagy ha van időd festeni, tapétázni....

Forrás


Forrás




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése